Homályos emlékek PART1

Rémülten fetrengtem az ágyamon,a tincseim az izzadságtól a homlokomra tapadtak,rémálmok!Rémálmok sorozata!

-Ááá!-sikítottam fel és sikerült kinyitnom a szemem,homályosan láttam még és a fejem is fájt,de nem akarom lecsukni a szemeim!Nem akarok újra rémálmokat!Nem nem soha többé!

A plafonra meredtem,valaki a kezemet fogta,bárcsak tudnám ki az,kár hogy nem látok semmit.

-Réka.Jól vagy?-szólalt meg valaki....nem tudom ki,de ismerős a hangja.Egyébként meg reggel óta ez megy,kinyitom a szemem küzdök hogy nyitva tudjam tartani,de nem látok senkit és nem ismerem fel ki szól hozzám.

-Ki vagy?-nyögtem fel óvatosan.

Hirtelen a "valaki" kiszaladt és ott hagyott engem , valamit üvöltözött a folyosón majd vissza rohant még két ember társaságában.

-Örülünk hogy felkelt kisasszony,hogy van?-nézett le rám egy nő,nem tudnám leírni az arcát,csak hogy úgy nézett ki mint egy apáca.

-Nem látok...vagy is homályosan látok...és fáj a fejem.-suttogtam,a nő közelebb sétált hozzám és cseppentett valamit a szemembe,de az is lehet hogy csak arcon köpött,ezt most így nem tudnám megállapítani.Nem is érdekelt túlzottan hála a cseppnek/köpésnek kiélesedett a látásom.

-Ezt hogy csinálta?-dermedtem meg.

-Réka ő egy nővér,varázsló nagyon sok mindent tud csinálni.A leghatalmasabb mágiák vannak a kezében.-magyarázta nekem Bella.Akaratlanul is elmosolyodtam,de fura újra látni.Mikor megpillantottam Bellát az ágyam mellett,felküzdöttem magam ülő helyzetbe és a karjaiba zuhantam.

-Pihenned kéne Réka.-hallottam meg a szöszi hangját.A mosoly rögvest lehervadt a számról.

-Neked meg abba kéne hagyni a parancsolgatást.-dörmögtem amire Bella elnevette magát.

-Oké úgy látom jobban vagy.-nevetett fel keserűen és inkább kivonult a szobából.Jobb is ,rontsa máshol a levegőt a kis tahó!

-És mondd csak mi történt veled?Mesélj el mindent!-faggatott Bella én pedig riadtan néztem rá hogy mi történt volna?

-Asszonyom azt hiszem nem ez a legmegfelelőbb pillanat...-avatkozott bele a nővér.

-De azért ez fontos információ a meggyógyításra is nem nővér?-vonta fel gorombán a szemöldökét Bella.

Egy darabig vitatkoztak végül arra jutottak hogy kihallgatnak engem...talán még se kellett volna felkelnem. Ajj!Azt meg nem is említem hogy a nővér fog kikérdezni.Már bocsika de azt se tudom ki ez a "nővér".Végül is egyedül ,maradtam vele és ijedten bambultam rá.

-Mesélj egy kicsit...mikor megtaláltak téged szatyrok voltak a kezedben.Elmentél ezek szerint vásárolni.De miért?És hogyan jutottál át a kapun.

Tényleg elmentem vásárolni de hogy hogyan jutottam el a Plázába.Vagy hogy jutottam át az őrökön...leugrottam az ablakból és valahogy kimaradnak intettől kezdve az emlékek,egészen addig hogy a kerítésen túl találtam magam.

-Nem tudom.-hebegtem és vissza dőltem a párnára.
-Mit nem tudsz?
Mi az hogy mit nem tudok?Atya ég!Hát konkrétan semmit!Na jó azért vannak dolgok amik megrögzültek.
-Nem tudom hogy jutottam el a plázába...mert ott voltam,ajándékot venni...mert 25.-én karácsony.-hadartam el és ziláltan néztem a nőre.
-Nyugodj meg.Elhiszem.
-Honnan tudja hogy nem hazudok?-kérdeztem meg cseppet szemtelenül.
A nő felnevetett mondjuk igazán nem tudom mi ebben olyan poénos...
-Nem tudsz nekem hazudni.Nekem senki se tud hazudni,csak az igazat mondja.Ez a hatalmam egyik része.
Aha...ez édes.
-Egyébként,megállapítottuk testvéreimmel hogy démonerő van az ereidben de úgy tűnik már szinte ki is tisztult.A démonerő mellékhatásai először a hatalmas energia,aztán később az utolsó csepp erő is kiszivárog az áldozatból,végül rémálmok,homályos látás és fejfájás gyötri.Ezt a borzalmas kórt leginkább megszállottságnak nevezzük.
-Miért pont annak?-érdeklődtem.
-Mert általában akkor kapjuk el ezt ha egy démon megszáll.-felelte kurtán.Érdekes...uh iszonyúan fáj a fejem.Lehunyom a szemem és kissé rebegnek a szempilláim.
-Köszönöm hogy meggyógyítottak.-böktem ki végül.
-Igazán nincs mit,nekünk nővéreknek ez a munkánk...-felelte halkan a nő.-Rendben szerintem este akár már lábra is állhatsz hogy átadd az ajándékokat.Viszlát.-köszönt el.
-Viszlát...
Amint kilibbent a nővér a szobámból ismét elaludtam,de már nem gyötörtek olyan rémes álmok.Egészen nyugodtan aludtam,azaz inkább félálomban fetrengtem az ágyon.Lassan elérkezett az este én pedig rögtön érzékeltem ezt.Felálltam és beleléptem a kis mamuszomba amit még Bellától kaptam.
Kisétáltam a folyosóra,a többiek bizonyára vacsoráznak!Tehát az étkezőbe indultam.Lassan de biztosan.
Mikor beléptem a kétszárnyas ajtón mindenki döbbenten nézett rám,Alexnek még a kaja is megállt a szája felé vezető úton a meglepettségnek köszönhetően.
-Jó estét.-köszöntem és a köntösöm kötőjét kezdtem el birizgálni.
-Te meg mit keresel itt?Az ágyban kéne haldokolnod!-szólt rám élesen Szebi.
-Rém kedves vagy. -forgattam a szemeim és Bellához léptem oda.-Mikor megtaláltak,ugye velem együtt behozták a szatyrokat is amik nálam voltak?-kérdeztem a nőtől.
-Igen!-vigyorgott rám majd közel hajolt hozzám.-Oda akarod adni az ajándékokat?-súgta a fülembe én pedig biccentettem,Bella pedig már el is rohant gondolom a szatyraimért.
-Ülj le Réka, hiszen még gyengélkedsz.-csusszant arrébb a fapadon Erik én pedig leültem mellé.
-Kösz...-hebegtem de a következő másodpercben már Bella állt előttem és a kezembe adta a szatyrokat.Először Bellával kezdtem és átadtam neki egy kis ajándék tasakot, a vörös hajú nő csillogó szemekkel nézett a tasak tartalmába akár egy kis gyerek.Majd mikor meglátta mi volt benne széles mosollyal a száján megölelt.
-Köszönöm!-nevetett fel és még mindig engem ölelt.
-Ez a minimum,hiszen befogadtál.Boldog karácsonyt.
Végül szép sorban átadtam az ajándékokat,mindenki mosolyogva tekintett a kis cuccra amit kapott.
-Azt hiszem ideje lenne felmenned.-mosolygott rám Bella miután megvacsoráztam.
Mielőtt megszólalhattam volna Szebi felpattant.
-Majd én felsegítem.-szólalt meg dacosan.Micsoda úri ember...jahj.
A nő bólintott és a szöszi már mellettem is termett,majd átkarolt.Mikor kiértünk a kétszárnyas ajtón halkan megszólaltam:-Nem kell így viselkedned Szebi.Mi nem vagyunk jóban,nem kell ...úgy tenned mintha valami kis szánalmas lennék aki a segítségedre szorul.Nem nyomorodtam meg szóval engedj el!
A szöszi viszont nem engedett el kérésemre se.A pokolba is! Csak némán mentünk,egészen a szobámig amikor is beemelt az ágyba (!) undorodva néztem rá...én nem szorulok segítségre. Szebi hirtelen eszméletlen közel hajolt hozzám, annyira közel hogy éreztem leheletét.Ijedten meredtem rá,de ő csak gúnyosan mosolygott.Pár másodpercig így néztünk egymás szemébe,én pedig azon kaptam magam hogy azt várom hogy megcsókoljon....a halálba ennyi eszem lehetne....
-Köszönöm az ajándékot.-súgta végül,majd az arcunk eltávolodott egymástól és a szöszi elvonult.Vissza gondoltam a fiú ajándékára....egy Grammy díj amire ez volt írva : "A világ legnagyobb seggfeje".Igen szerintem pont neki illő ajándék.

Gúnyos mosolyra húztam a szám és úgy döntöttem inkább alszok egyet...egy jó nagyot!