Amikor fáj

2013.12.27.szombat 13:20

Ha valaki azt mondja nekem még pár hete, hogy itt fogok ülni egy poros,koszos könyvtárban, Szöszivel szemben, kéz a kézben, miközben olyan érzések lángolnak bennem amilyeneket még nem éreztem, akkor biztos kiröhögném az illetőt. Hiszen Bernáth Szebasztiánról van szó, a legtahóbb, legbunkóbb, legfurább emberről akit valaha is ismertem. Az emberek az állítják hogy a sors dönti el kilép be az életünkbe, de mi döntjük el ki marad. Nos, Szebasztián esetében egész más a helyzet, ha akarnám se tudnám elfelejteni, ha akarnám se tudnám kitörölni az életemből, hiszen túl erős a kapocs ami köztünk van. Szívás.
Utálnom kéne, nem érdekel más lány mennyire örülne a vámpír létnek, én cseppet se örülök ennek,és nem tartom fairnak a dolgot. Utálnom kéne... erre itt ülök vele szemben ,miközben rabul ejtett gyönyörű barna szeme. Elvarázsoltak tökéletes ajkai, és azok a szőke fürtök...pedig utálnom kéne....
-Nos?-köszörültem meg a torkom, pár perc néma csend után.
-Nos.-vigyorgott Szöszi.-Nos...-motyogta ismét és nem hervadt le egy másodpercre se a mosolya. Mintha olyan vicces helyzetben lenne! Pedig ez egyáltalán nem poénos....
-Elmondanád azt hogy mi a franc van, ahelyett hogy mosolyogsz mint aki beszívott?-dörmögtem és keresztbe fontam kezeim.
-Nyugi kislány, ne parázz.
-Mondd csak van okom parázni?-nevettem idegesen.
-Nincs.-felelte nyugodtan.-Nincs okod félelemre, amíg egy olyan csodás ember ül melletted mint szerény személyem.
-Szerény mi? Nagyobb az egód mint Alexnek! Sőt jobban szeretet magad, mint Alex a haját.-szipogtam és esetlenül hadartam a jobbnál jobb hasonlatokat.
-Köszönöm cica, ezt most bóknak veszem.Na de térjünk a lényegre ,mert drága az időm.
Idegesen forgattam a szemem. Úgy tűnik nem változott semmit.De mit is vártam?
-Tehát, miért kerültél?
-Tehát,azért mert mi nem ismerjük egymást.
-Hohó.-simítottam meg a nyakam ahol még mindig csodálatosan látszottak szemfogai nyoma.-Tényleg?
-Tényleg. Ez egy új életem,elölről kezdtem mindent, ez itt egy új Szebasztián, és tudod mit? Én vagyok a gimi királya, a legmenőbb fazon, minden csaj rám bukik, nem mintha ez eddig nem lett volna így. És én ezt élvezem! Szóval légy oly kedves és felejts el.-mondta ezt nemes egyszerűséggel, örülök hogy neki ez olyan egyszerűen megy, de nekem ő cseszte el az életem! Hogy a pokolba tudnám ezt elfelejteni? Ez egy örök seb marad, ami sose fog meggyógyulni, örökre ott marad a nyoma, megbélyegezte az életem!
Jól van Réka, próbálj nyugodt lenni... nem megütni,nem megölni... igaz hogy nincsenek tanuk, de jobb így....nyugi Réka....
-Felejtselek el? Nemes egyszerűséggel felejtsem el hogy egy undorító vérszívóvá tettél? Komolyan ezt akarod?-kérdeztem elcsukló hangon.
-Ráérzel a lényegre szivi.-röhögött Szöszi.
-És ezt még is hogy képzelted?-érdeklődtem tovább könnyeimmel küszködve... csak mert ezt azért ő se gondolhatja komolyan....vagy , még is?
Mély levegőt vettem és lehunytam a szemem hogy kicsit megnyugodjak, mondanom se kell hogy nem nagyon sikerült.Mikor kinyitottam a szemem Szöszi Szebit pillantottam meg tőlem pár centiméternyire.
Mi a bús Boglárka ez?????
Halvány mosoly játszott az arcán miközben én finom illatával voltam elfoglalva. Az illat elemzésben az szakított meg hogy Szöszi ajka az enyémhez ért. A szívem egyre hevesebben vert ,és azon gondolkoztam hogy vajon Ő hallja -e? Ijedtemben a szemem is elfelejtettem lehunyni, így hát elég érdekesen nézhettem ki. Ez a csók valahogy sokkal jobb volt mint Keviné, lehet azért mert tiltott volt, hiszen van barátom. De az is megeshet hogy Szöszi szimplán csak jobban csókol mint Kew. Hirtelen megteltem boldogsághormonnal, és minden mérgem elszállt, olyan béke költözött belém, hogy szívem szerint körbe ugra bugrálnám a gimit miközben mindenkit ölelgetek és azt üvöltözöm SZERETEK MINDENKIT!
Ám a következő, mondata Szöszinek, minden örömöm, eltemette a búsba.
-Ez volt az utolsó emléked tőlem... felejts el, vagy tégy' úgy mintha nem ismernél.A te érdekedben.-mondta haláli komolyan majd felállt , és távozott.
Csak fogta magát,és lelépett.
Azt hiszi olyan egyszerű....
Azt hiszi hogy ezzel elvégezte a dolgát...
Azt hiszi ennyivel lezárhatja....
De nem! És ezzel a csókkal csak megnehezítette a dolgom.Elvesztem....
A könnyeim akkor már szétmarták a szemem. Én pedig már olyan szinten tettem erre az egészre hogy hagytam, hagy csorogjanak könnyeim. Szép lassan végig az arcomon, aztán hagy pottyanjanak le a hatalmas semmibe.
Fáradtan gömbölyödtem össze a kanapén, és miközben potyogtak a könnyeim, hatalmas lassúsággal elszállt minden teher a vállaimról. Megkönnyebbültem. Kiadtam magamból az eddig összegyűjtött gondot,s bajt.
Miután gyönyörűségesen kisírtam a szemem elhagytam a könyvtárat, és úgy döntöttem, megmutatom Szöszinek hogy Németh Rékával ne packázzon! Mert igen padlóra küldhet, összetiporhat, ketté szakíthatja a szívem, de ha felállok a padlóról, összeszedem magam és rekonstruálom a széttépázott szívem, azt javaslom meneküljön!
Mosolyogva sétáltam a folyosón, kimentem az udvarra és sétáltam egy jót miközben szememmel Márkót kutattam. A fiút a gördeszka pályán találtam miközben éppen jól elnyalt.
Hamar odaszaladtam a fiúhoz és felsegítettem.
-Úgy látom az esés az már jól megy.-szólaltam meg nevetve.
-Hát ja... kipróbálod?-kérdezte egy baráti ölelést követően.
-Naná , ki nem hagynám. Régen deszkáztam.-magyaráztam majd felálltam a járgányra, de sikeresen seggre is estem, szerencsémre Márkó elkapott.
-Mennyire régen?
-Elég régen..
-Hát az esés még jól megy.-nyújtotta ki a nyelvét ,majd ismét felálltam a deszkára, de ezúttal a fiú szorosan fogta a kezem így kicsit kevesebb esélyem volt eltaknyolni.
-Egész jól megy.-szólalt meg öt perc után és elengedte a kezem.
Én meg száguldottam, a végtelenbe és tovább! Olyan jó érzés volt ahogy a szél belekapott a hajamba. Szabadság! Ez kellett nekem, szabadság, gurulás, szárnyalás. Ám nem tartott ez sokáig, nagy iramban visszagurultam a fiúhoz, akit akkora már körbevettek a haverjai...gondolom.
-Hé Réka!-kiáltott nekem Márkó.
-Igen?

Egy dohos könyvtár

2013.12.26.péntek 22:30

Már takarodó van, Márkó elkísért a szobámig. Mosolyogva benyitottam az ajtón, Lilit sehol se találtam.
-Hahó?-szóltam be csendesen, de sehol semmi válasz.
Az egész szoba már sötétségbe borult,én pedig óvatosan botorkáltam az ágyam felé,hogy picit ledőljek.Különös az éjjeliszekrényemen lévő kislámpa égett...biztos Lili hagyta égve, de miért pont az enyém?Furcsa.
Fáradtan terültem el az ágyamon,mikor valami nyálkás cucc rácseppent a homlokomra,a szemfogaim előpattantak helyükről és fájdalmasan szúrtak bele a számba. Auw. A számból vér kezdett el csurogni, de nem csak onnan, tekintetem rögtön a plafonra emeltem. Volt valami odaírva...de nem akármivel.
Nem hiába pattant ki a szemfogam, ami a homlokomra cseppent, a plafonra volt kenve...nem más....mint VÉR.
Gyorsan elfojtottam egy ijedt sikolyt,és megpróbáltam kiolvasni a szavakat.
-Tűnj....el....-olvastam le ,és a szemem majdnem kiesett a helyéről.Az egy dolog hogy a diákok nem szeretik az újoncokat, de ez....
Félelmemben berohantam Márkó szobájába,aki egy szál melegítő gatyában feküdt a földön,és felüléseseket csinált miközben a haverja ,gondolom számolta.
Mikor beléptem a szobába mindketten furcsán mértek végig.
-Te meg ki vagy?-kérdezte először Márkó szobatársa miközben,a másik fiú feltápászkodott a földről és odasétált hozzám.
-Mi a baj Réka?-kérdezte én pedig esetlenül a fiú karjaiba borultam.
-Ki az a Réka?-értetlenkedett tovább a fiú aki olyan szőke volt kb. mint Kevin.Szegény fiú kérdése süket fülekre talált mivel én azzal voltam elfoglalva hogy ne bőgjem el magam miközben Márkónak ecsetelem a dolgokat,Márkó meg azzal volt elfoglalva hogy engem hallgatott, meg vigasztalt. A másik fiú,ezért inkább figyelmesen hallgatta történtem.
-Az de brutál.Megmutatod?-kérdezte az ismeretlen figura csodálkozva. Erre  nem nagyon tudtam mit mondani inkább vállat vontam és bevezettem a két fiút a helyszínre, az ágyamon addigra már hatalmas vértócsák keletkezetek, ami undorító volt...és ez most nagyon furcsa lehet egy vámpír szájából.
-Azt a...-nézett fel a plafonra Márkó utána pedig a másik fazon.-Erről...erről nem szabad tudnia senkinek!-jelentette ki a fiú és idegesen beletúrt vörös hajába. A mellette álló szőke pedig csak helyeslően bólogatott.

2013.12.27.szombat. 12:00

Tegnap este letakarítottuk a vért a plafonról, Márkó pedig megígértette velem hogy ez titok marad egy jó ideig. Igaza van nem szabad megtudnia senkinek, lehet hogy nincs is ok a cirkuszra, csak pár menő arc kiszúrta az új csajt...
Egyedül ebédeltem de alig ettem valamennyit, a legtöbb vámpír lány,és vámpír srác valami menő Plázában ebédelt,így az ebédlő kihalt volt és üres.
Hm furcsa metafora, ugyan ezt érzem itt belül. A szívemben , ahol egy kis Réka van... de lehet hogy szegényt ez a vámpír lét megölte. Egyedüllét, mint egy sivár puszta,ott állok a közepén egyedül...elveszettség,letargia....
Jelenleg épp abba az áporodott,dohos könyvtárba tartok.Egy kis magány.Ch, nem mintha most nem lennék elég magányos, egyszerűen csak kiütött rajtam valami antiszociális marhaság. Nincs kedvem emberek,vámpírok közelébe kerülni. Nincs kedvem találkozni senkivel, egy kicsit egyedül kell maradnom,csak én,meg a gondolataim.
Veszélyes dolog, de most ez lesz a legjobb döntés.
Nagy nehezen rábukkantam a könyvtárra,a lábam magától ment. A szívem egyre gyorsabban zakatolt mikor benyitottam az ajtón,mélyen beleszippantottam a dohos könyv szagú, levegőbe. Kellemes. Leültem az ablak elé,és már is működésbe léptek agytekervényeim.
Első emlékem ami előbukkant egy barna szempár.Egy szinte már fekete csillogó szempár. Aztán egy száj, telt ajkak,amelyek szinte tökéletes mosolyra húzódnak.Ha létezik tökéletes, akkor ez az. A következő haj...az a szőke lobonc,ahogy a szöszi tincsek keszekuszán állnak.És az arc...Szöszi.
A szemem akár a zombié kipattant, és rémülten néztem körbe emlékeimből felkelve.
-Hahó!Van itt valaki?-kérdeztem mert lépteket hallottam, de kérdésemre sehonnan se jött válasz.Na megállj most elkaplak!
Képességeimet használva csendben osontam a hangok irányába,gyorsan,de halkan,akár egy ragadozó mikor az áldozatára vadászi.Hmm friss hús.
Óvatosan kukucskáltam ki a könyvespolc mögül és egy kb 187 cm-es árnyat pillantottam meg.
-Megvagy.-suttogtam,és rávetettem magam a prédára.Azaz akartam volna,csak elmenekült.
Átrohantam a polcok labirintusán,egészen a könyvtár végéig követtem a tagot.Megpróbáltam elzárni előle minden menekülési útvonalat.
A szívem egyre gyorsabban dobogott, alig bírt a helyén maradni.Adrenalin. Drága jó barátom...
-Ki vagy Te?!-üvöltöttem rá a szuszogó alanyra aki riadtan kapkodta a fejét jobbra balra.-Ha nem árulod el,majd felfedem saját magam.-suttogtam és elővettem a telefonom fény gyanánt,mivel mondanom se kell hogy amilyen fényviszony volt a könyvtárban azt még félhomálynak se lehet nevezni.
-Ne!-szólt egy rekedtes hang.
A szívem felkúszott a torkomba, és gyorsabban dobogott mint valaha bármikor. A lábaim földbe gyökereztek,mozdulni és szólalni képtelen voltam, a testem megremegett, és valami fájdalmas migrén tört rám. Mintha lelkem egy darabja feléledt volna főnixként hamvaiból. A szemeimben izgatottság tüze lángolt fel, a szám pedig riadt,pszichopata mosolyra húzódott. A kezemből kiesett a telefon ,és kis híján térdre rogytam.
NEM! Ez nem lehetséges! Nem lehet Ő!Hogy lenne Ő? Nem...
Hirtelen eszembe jutottak Niki szavai amiket még a budapesti szállóban mondott este, " Kaptál a lelkéből egy kevésékét....tudjátok érezni a másik jelenlétét.
A mondat töredékei villámként sújtottak át a fejemen.
-Szöszi?-kérdeztem remegő hangon,és imádkoztam hogy nem legyen a válasz. Még azt se bánnám ha igazából ő lenne, csak hazudja azt hogy nem,nem Ő!
-Igen.-jött a halk válasz.
A franc...
-Miért kerültél?Miért csinálod ezt?-szipogtam értetlenül és a kezéért nyúltam.
-Miért akarsz mindent tudni?-tette fel a kérdést a fiú és erősen megszorította a kezem, valami furcsát éreztem a hangjában, de nem szántam túl sok időt az érdekes jelenségre.-Réka, ez nem rólad szól.
-Hanem?
-Gyere elmesélem.-lépett közelebb majd felvette a telefonom és a kezembe nyomta...második nap ... második esése a szegény kicsi készüléknek. Auw.
Miközben Szöszi egy kanapéhoz vezetett úgy éreztem kezdd összeállni a kép. De nem akartam semmi biztosat mondani,mert még reménykedem hogy nem igaz....

Márk....ó

Nos, mit ne mondjak a vámpír plázák egész mások mint az ahova régen én vittem a hugom. Ez sokkal nagyobb,és sötétebb,ha szomjas vagy standoknál lehet kapni friss vért,amit elszürcsölgethet az ember...akarom mondani,vámpír. Az egész hely tele van vámpír lányokkal és fiúkkal, és igaz hogy én is egy vagyok közülük hibrid verzióban, de azért nagyon ijesztő.
Vettünk egy aranyos kis telefont, és totál jó mert érintő képernyős,meg minden...
-Köszönöm.-suttogtam mikor végre visszaértünk a gimibe.
-Nincs mit.Na szia, takarodóig ne gyere be a szobámba!-parancsolt rám Lili és már el is viharzott, a 10cm-es magassarkújában és a folyosó végén álló fiú nyakába ugrott. Zsír.Most hova menjek?
Nincs mit tenni, felfedezem egyedül a sulit.
Mindenki nevetgélve sétálgatott , mindenki boldog volt... csak én nem.A szívem egyre gyorsabban dobogott , a lábaim remegtek, a szememben könnycseppek gyűltek. Olyan egyedül vagyok.
A levegőt szaggatottan vettem, és alig láttam valamit , minden elhomályosodott ,a szívemet egy láthatatlan kéz megfogta, és kipréselt belőle minden jó, majd szilánkjait jó messze eldobta.
Egyedül...minden olyan üres, mintha csak egy szellem lennék, nem lát senki, nem érzek semmit, minden olyan semmilyen. A lelkem egy elhagyatott kopár puszta közepén volt képzeletben és hangosan segítségért kiáltott.Valaki!
Valaki segítsen!
Tudatlanul lépkedtem előre, egy sötét ,poros helyen eszméltem fel. Hol vagyok? Könyvek mindenhol! A szívem olyan gyorsan kalapál hogy ide érkeztem. Mintha csak kiakarna ugrani a helyéről.
Mi a pokol?
-Valaki van itt?-kérdeztem szipogva ,remegő hangon.Lépteket hallottam.-Hallom hogy itt vagy!-mondtam megrökönyödve.-Ki vagy?
A lépteket egyre távolabbról hallottam, követem a hangokat!
Ajj, olyan sötét van, egy kis ablakon süt be egyedül a nap, a fényben porszemek ezrei táncolnak.Nos,igen por az itt van bőven.
Hirtelen megpillantottam egy sötét árnyat elsuhanni az ablak előtt. Persze a jó reflexnek hála rögtön utána vetemedtem.
-Állj már meg haver!-szólaltam meg lihegve.Hamarosan ajtó csapódást hallottam.
Elment...a fene.
Leültem egy poros székre,és a tenyerembe hajtottam a fejem.Miért történik ennyi szörnyűség velem? Miért kellett ide jönnöm, miért nem kaptam normális kedves szobatársat? Miért vagyok itt? Miért kellett ennek történnie? Leonardo da Vinci azt mondta hogy tanuljunk meg látni, látni hogy minden összefügg mindennel. De könyörgöm itt mi az összefüggés?! Soha nem lesz már semmi a régi... hiányzik anya, apa sőt még a húgom is! Kezdem elfelejteni hogy hogyan is néznek ki, ha rájuk gondolok, olyan homályos a kép. A barátaim... pár osztálytársam nevére sem emlékszem nem hogy az arcára.
Szép lassan mindent elfelejtek ami a régi életemhez köt...
Mert ez egy új lét, egy új világ, talán egy új dimenzió. De ez nem az én világom!Nem az én síkom!Nem akarom ezt!
Gondolataim sűrűjéből szemfogaim ébresztettek fel. Hirtelen vér kezdett folyni végig a számon, a franc! Megéheztem... na most mi legyen?
Nagy nehezen feltápászkodtam és megindultam a kijárat felé. Talán az lenne a legjobb ha elkezdenék ismerkedni a többiekkel, egy-két barát segítségével csak egyszerűbb lesz.A zsebemben lévő (vadonatúj) telefon rezegni kezdett.De furcsa, ennek a rezgését alig lehet észre venni, bezzeg a nokia, a combcsontom is eltörte mikor rezgett.
Előkaptam a telefont és ügyes kézmozdulatokkal feloldottam, ismeretlen szám hívott.
-Halló?-szóltam bele a telefonba.
-Szia Rékucii!!-visongott Niki a vonal másik végén.
-Ne hívj így.-szóltam rá a lányra aki teljesen bezsongott halva a hangom.
-Jó oksi. Na mi a helyzet? Összespannoltál a többiekkel? Ki a szoba társad? Ott vagy már?? -jött a kérdések ezre.
-Ouh Niki.-szontyolodtam el.-Olyan egyedül vagyok, nincs itt egy ismerősöm se, Ti sem vagytok. A szobatársam pedig valami hatalmas Đ#>*@!-panaszkodtam.
-É-értem. Amúgy itt van Kevin is,beszélsz vele?
-Ki nem hagynám!-vigyorodtam el.
-Szia kicsim!-hallottam meg hirtelen Kevin dallamos hangját.
-Szevasz édes!-pirultam el.
-Hogy vagy?
-Élek..te?Nálatok mizu van?Hallod mi van Benivel és Nikivel?
-Én is megvagyok csak hiányzol szerelmem.Nem tudom ,szerintem bejönnek egymásnak csak bénák és nem lépnek.
-Ja,ja. De azért próbálj meg rásegíteni a folyamatra.
-Igyekszem , de jelenleg a hiányoddal vagyok elfoglalva. Úgy irigylem a napot hogy arcod simíthatja, és úgy irigylem a holdat hogy veled lehet az éjszaka. Bárcsak melletted lehetnék kedvesem.-szipogta Kew. Édes... mondjuk nem vagyok belé szerelmes , de jó érzés hogy van, na!
-Gyere ki hozzám.
-Kimegyek!
-Mikor?
-Hamarosan.Na de adom Nikit, mert már itt ugrál mint egy veszett kutya.Szeretlek szerelmem!-köszönt el és átadta kicsit őrült barátnőmnek.-Figyi Réku leteszem, haverkodj a többi sznobbal, este még hívlak pusz pusz.-köszönt el Niki is.
-Sziasztok!-köszöntem el tőlük.És mosolyogva eltettem a telefont. Na ez hiányzott az életemből... várjunk csak, ha nem lennék vámpír... nem ismertem volna meg Nikéket. Egy jó pont Szöszének amiért átváltoztatott.
Gondolataimba mélyedve sétálgattam a folyosón.
-Hey.Új csak elhagytál valamit!-üvöltött utánam egy fiú. Villámgyorsan megfordultam és egy vörös hajú gyönyörá zöld szemű fiúval találtam szembe magam. Lábán bakancs, és gatyáján ezer lánc csörgött ... wow. Rocker?Punk? Fene tudja.
-Tiéd ugye?-nyújtott felém egy fehér telefont... az én telefonom... tessék egy napja sincs meg és már leesett és majdnem elhagytam!Nem is én lennék.
-Igen köszönöm.-mosolyogtam a fiúra.-Öhm, a nevem Réka.-nyújtottam kézrázásra a kezem, de a fiú csak furcsán nézett rám, majd belecsapott egy veszett nagyot. Auw.
-Az enyém Márk..ó.-felelte nevetve és boldogan csettegtette a szájában a rágót.
-Tudnál segíteni?Új vagyok, nem ismerek semmit és senkit, a szobatársam pedig kirakott.
-Naná!Gyere cica.-ragadta meg a karóm és körbevezetett  az egész gimin, miközben virult ezerrel.Nagyon kedves srác, és csak 2 szobával lakik messzebb. Zsír. A gimi hihetetlen nagy, külön tesiterem, harcterem, és vagy ezer más osztályterem. Na itt lesz majd nehéz eligazodni... az udvar is bazi nagy, és van egy külön kis rét,meg erdő, csak oda nem jár senki,mert félnek.
-Mitől félnek?-kérdeztem.
-Hát a remetétől.Vágod mi az nem?
-Persze... de tényleg él egy remete az erdőben?
-Én még nem láttam, pedig spannokkal mindig ott bóklászunk, van bunkerünk is.
-Király...esetleg...-suttogtam, de a fiú rögtön értett mindent.
-Téged is elvihetünk majd oda ha szeretnéd.-nevetett fel én pedig hálásan pislogtam felé, és csak most vettem észre hogy két fejjel magasabb nálam.
-Hát... ha ragaszkodsz hozzá.-motyogtam és irultam-pirultam hogy vannak haverjaim.Mármint, egyenlőre csak Márkó, de biztos a többi sráccal is jól össze haverkodom, ha olyanok mint ez a kis vörös.
-Amúgy kivel vagy egy szobában?-fújt egy hatalmas buborékot rágójából én pedig sikeresen kipukkasztottam azt melynek következménye az lett hogy tiszta ragacs lett a feje.
-Valami Liliána...Tóth azt hiszem.-húztam résnyire a szemem miközben azon agyaltam hogy mi is a neve annak a miss.tökélynek, mert egy dolog hogy Én így hívom de más nem biztos hogy rájön miről van szó.
-Bászti csaja? Szívás testvér.-ütögette meg röhögve a hátam a fiú. Nyelnéd félre a rágót!
-Bászti? Jajj de nem ismerek senkit.
-Nyugi, tuti hamar megismered , és Te is belezúgsz, valami nagyon macsó a gyerek.
-Azt mondod?
-Ja.-rágózott mosolyogva Márkó...nekem is kell egy rágó...

AZ ÍTÉLET

 Mr.Black rövidre fogta a dolgot és elmondta azt amit már eddig is tudtunk. Magyarán hogy elszöktünk, felelőtlenség volt, meg minden, megölhetett volna egy démon is bla bla bla.
-Nos, az ítéletem a következő.-vigyorgott a férfi én pedig reszketve öleltem át Nikit, aki csak röhögött.-Ti ketten.-mutatott Nikire és Alexra.-Három hónap közmunkát kaptok, most elmehetnek.
Riadtan tekintettem magam elé és enyhén szólva sokkot kaptam.
-De Mr.Black! Rékával mi lesz?-kérdezte Niki.
-Ja ja, a spanokat nem hagyjuk egyedül.-fésülgette a haját Alex és biztatóan rám mosolygott.
-Németh kisasszony más büntetést kap . Elmehettek!-mondta Mr .Black és elküldte Nikiéket melegebb tájakra, amiért barátnőm biztos bepipult.
Félve néztem fel a férfira, aki még mindig ijesztően vigyorgott. Igen ő ezt élvezi. Össze kéne kapnom magam, hogy leolvadjon ez a rémisztő vigyor a fejéről. Nagy levegőt vettem és kihúztam magam, majd visszamosolyogtam Mr.Blackre. Amolyan "mindjárt leütlek" stílusban.
-Khm... nekem mi a büntetésem?-kérdeztem miközben Bella lehuppant mellém.
-Büntetés? Inkább jutalom! Rékácskám, Mr.Black beírat téged a Szent Anna vámpír gimnáziumba!-mosolygott Bella de szeméből könnyek hullottak. Ja állvigyor....
Kicsit lesokkoltam a hírtől, így pár percig csak pislogtam magam elé. Én???? Vámpír gimi??? Feleségül ne vegyem?
Csak néztem magam elé... a szívem egyre gyorsabban vert és valami furcsa érzés támadt bennem... mindenkinek beakartam verni. Valami őrült tombolt bennem, ami már nem is én voltam, egy részem... egy részemnek se nevezhető akármi idegesen toporzékolt. A szívem  a torkomba kúszott.
-Ne.-nyögtem fel.
-Azt mondta je?
-Én nem értettem.-hallottam a közeli hangokat de nem tudtam hogy kihez tartozott.
Azt hittem helyben elájulok, kapjon el valaki! Várjunk csak... nem kell, hiszen éppen ülök....
Na jó Réka, kapd össze magad!Szépen illedelmesen utasítsd vissza őket.
Hajrá...
-Hát... izzé ... nagyon szépen köszönöm az ajánlatát Mr.Black, de vissza kell utasítanom...-krákogtam.
A férfi hangos, idegesítő nevetésbe kezdett.
-Jól van?-kérdeztem meg összeráncolt homlokkal.
-Réka, nem utasíthatsz vissza, ez a te büntetésed. Először is oda kellett volna vinni.-törölgette a szemét a férfi.-Na pakolj mert indulunk.-legyezgetett az ajtó felé kezével én pedig elkerekedett szemmel néztem rá, és kicsoszogtam az ajtón. No, jó. Akkor összepakolok... Vagy elszökök....
Auch, felesleges hiszen úgy is elkapnak. Összerámoltam két perc alatt a legfontosabb dolgaim, és felkerestem Nikit, aki a hatalmas gyilkos növénynél volt.
-Szia.-álltam meg a lépcső legtetején.
-Szia.-mosolygott rám óvatosan .-Na mi volt?
-Izzé... elmegyek.
Niki álla szó szerint leesett.
-Mi van?!
-Hát, el kell mennem valami Szent Anna  gimibe... -magyaráztam Niki pedig a nyakamba ugrott.
-Sajnálom!Ez az én hibám!
-Dehogy is!-tiltakoztam azonnal és megöleltem a lányt.-Én mentem bele a dologba. Szeretlek titeket... de azt hiszem indulnom kell.
-Meglátogatunk!-sírta Niki és elkísért a kocsihoz ami már az épült előtt várt minket.
Gúnyos fejjel beszálltam a kocsiba, mikor tervek ezrei villantak be a fejembe az elszökés érdekében.... de nem ment végbe egyik sem, egyszerűen csak behuppantam az ülésre, mellettem egyenruhás nő ücsörgött, gondolom annak érdekében hogy még véletlenül se szökjek el. Király....
-Nos, és hol is van ez a bizonyos, akadémia?-krákogtam.
-Ssss.-csitítgatott Mr.Black.-Majd meglátod,a Republicot szereted?-kérdezte ,és mielőtt válaszolhattam volna elindította a banda egyik híres számát. Ha itt lennél velem,és fognád a két kezem.... dallamos meg kell hagyni.
Szállj el kismadár nézd meg hogy merre jár, mond el hogy merre jár hat Ő.
Hol lehetsz Szöszke? Hova tűntél te kis platina buzi? Annyira gáz hogy ilyenkor is rá gondolok, nem is Kevinre aki elméletileg a barátom. Jajj. De nekem nem tetszik Szöszi Szebi! Nem tetszik, csak aggódom érte mint minden idióta haveromért.
Igen! Ez lehet a válasz.... Addig, addig gondolkodtam míg el nem aludtam azt hiszem amikor éppen a Republic-Szeretni valakit valamiért ment.
Nem álmodtam semmit, egy nagy feketeség, ennyi maradt meg bennem. A mellettem ülő egyenruhás nő keltett fel. Őszinte leszek, nem egy kellemes dolog Mr.Black vigyorára kelni, nos igen, ő segített ki a kocsiból.
-Hol vagyunk?-kérdeztem kómásan.
-Szent Anna gimnázium udvarán. Gyönyörű nem?-szippantott egy nagyot a férfi.
-Mármint a Bermudákon?-érdeklődtem tovább.
-Jah. Igen. Üdvözöllek drágám a VHE, területén. -paskolta meg a vállam és bevezetett az iskolába. Hatalmas az épület, egy portás fogadott minket akár csak a szállónál, aztán aula és három lépcső. Felmentünk a jobb oldalin és beléptünk egy irodába, ahol egy vörös hajú boszorkány fogadott.
-Jó napot Mr.Black. Szervusz.-károgott a nő nekünk én pedig ijedten néztem rá.
-Csókolom.-köszöntem ijedten.
-Szia Evike , Ő lenne a kis Réka.-mutatott rám a férfi miután nyomott egy puszit Evike homlokára. No comment.
-Áh Réka! Én Tóth Evelin vagyok , az igazgatónő.
-Szerintem nem ez lesz az első alkalom hogy a kisasszony erre jár, ugye?-kuncogott Mr.Black és már is beállított egy huligán,lázadó rossz gyereknek. Király!
-Hahaha! Na gyere megmutatom a szállásod.-ragadta meg a karom a nő és átcibált egy másik épületbe,ami tele volt folyosókkal, és lépcsőkkel, kb. úgy nézett ki a hely mint egy 5 csillagos hotel. Evike a 211 szoba előtt megállított és belökött rajta.
-Szia Lili, ő itt az új szoba társad ismerkedjetek meg.-csapta be maga mögött az ajtót Evike. Zsír... Lili éppen szőke hosszú haját fésülgette,aztán hatalmas barna szemeivel rám nézett,telt ajka mosolyra görbült.
-Mi a neved új csaj?-kérdezte és kecsesen leszállt az ágyáról.
-Réka.-feleltem rezzenéstelen arccal és ledobtam a táskám és a bőröndöm a Lili melletti ágyra.
-Én Tóth Liliána vagyok.Ha jól érzem hibrid vagy.-vigyorgott a lány és hosszú , napbarnított lábaival odalépkedett hozzám. Basszus, de tökéletesen néz ki a csaj...
-Király.-motyogtam és elkezdtem kipakolni,és előkaptam a telefonom is.Fel kell hívnom Kevint!
-De régi a telód, szerezhetek neked egy újat ha gondolod.-vigyorgott Lili.
-A telefonok drága kütyük.-sóhajtottam és elkezdtem kikeresni a fiú telefon számát.
-Nem mindenkinek.Megtudunk egyezni.-suttogta Lili. Mi a halálért adja itt nekem a szexi csajt? Nem vagyok fiú nem tudom feltűnt -e neki....
Éppen tárcsáztam Kevint mikor lemerült a telefonom.Nos igen... egy őskori Nokia se bírja örökké. Az időzités minden esetre remek!
-Hm...az ajánlatom még mindig áll.-nézett bágyadtan a telefonom fekete képernyőjére Lili.
-Mit akarsz tőlem?-hunytam le a szemem és megszorítottam a kezemben lévő telefont.
-Nem szeretem a szobatársakat.-kezdett bele,hmm jól kezdődik.-Tehát , mindent megveszek neked amit csak akarsz,persze mértékkel, ha cserébe takarodóig nem jössz ide!Csak ha nyomós okod van rá,beugrasz valamiért stb...-magyarázta a lány és barna szemei megcsillantak.Aha... tehát egy pláza boszorkánnyal van dolgom, hihetetlen hogy engem mindig megtalálnak az ilyenek! De az ajánlat tetszetős.
-Oké.-suttogtam.
-Gyere,megmutatom a közeli Plázát.-ragadta meg a csuklóm.
-De hiszen hét óra sincs!
-Nyugi , ilyenkor már nyitva van minden.-cibált maga után a lány.