Tökéletes pillanat

KEDVES OLVASÓIM!
Köszönöm szépen a a már 7E oldal megjelenítést, ha tetszett a rész csak bátran írjatok egy megjegyzést, mert ha hiszitek ha nem nagyon elérzékenyülök miközben olvasom a véleményetek (amely általában pozitív). Ez a rész egy kicsit "nyálas" lesz hogy a saját szavaimmal fejezzem ki magam, tehát készüljetek fel lelkileg azt tanácsolom ;P :) Jó olvasást <3 :)

2013.12.25. csütörtök reggel

Már egy ideje koslatunk az erdő felé drága Kevin barátommal,  de akár hányszor megkérdezem mennyi van még hátra csak annyit felel hogy "kevés". Persze mikor ezt pár száz km után mondja hát... na mindegy.
-Tudod....nekem ez a kevés... kicsit sok....!-nyögtem fel lihegve miközben átléptem valami faágat.A hó egyre nagyobb és nagyobb, ami nem valami jó mit ne mondjak. Nagyon gátolja a közlekedést, kajak, térdig érő hóban futni se lehet normálisan...
-Ne hisztizz már folyton.-sóhajtott Kew és megragadta a karom és maga mellé rántott. Kedves gesztus volt...
-Te meg ne rángass! Mi vagyok én rongy baba hogy rángatsz itt?!-hüppögtem és reszketve összébb húztam magamon a kabátot.
-Már tényleg nincs sok hátra...-mondta eltöprengve és tekintetét az ég felé fordította. Meggyőzőnek tűnhet de én jelenleg nem láttam mást csak egy állati helyes srácot aki állati helyes mozdulatokat tesz, teljesen lazán, menőn. Sirály! Tehát, úgy döntöttem hogy csendben maradok és némán figyelem a fiút ahogy gőzölgő füst ként fújja  ki a levegőt. Szívem szerint kaptam volna egy fényképezőt és KLIKK ! KLIKK ! De se fényképező se idő... szívás. Pedig királyásgos lett volna nem?Na jó ne feszegessük a témát inkább.
-Fázol?-kérdezte és még csak rám se nézett. Köcsög.
-Nem,hallod melegem van.-vágtam rá és megremegtem kicsit. Kew fintorgott egyet és levette a pulcsiját a síkabátja alól. És... basszus... látszott a hasa. És az bizony ám nem sörhas volt gyerekek!
Dermedten pislogtam és néztem a magam elé, egészen addig míg a kezembe nem adta a pulcsiját.
-K..köszi.-dadogtam lefagyva és pár percnyi sokk hatás után felkaptam a pulcsit a kabátom alá...
-Szóval... mióta vagy vámpír?-kérdezte a fiú csak úgy spontán én pedig vállat vontam.-Aha... és mesélsz az átváltoztatásodról?
Hmm...ezzel meg mi történt?
-Mit érdekel téged?-nyújtottam ki a nyelvem fintorogva.
-Nem érdekel, csak unatkozom.-vágta rá én pedig már mindent értettem. Persze hogy nem érdeklem! De hülye vagyok, mit hittem Én? Jött egy tündérke és pakk flegma Kewből jó fej Kewet csinált? Oh hagyjuk már!
Hirtelen megcsörrent a telefonom... basszus, én azt hittem már rég lemerült. Tipikus kis gombos nokia, ha elkezd rezegni eltörik a csontod, és akár tíz évig is kibírja ha nem piszkálod. Azért van ennek jó oldala is . Gyorsan kikaptam a kis táskámból és felvettem.
-Haló?
-Szia Réka!Beni vagyok, hol vagytok?
-Izzé...mi....-dadogtam és oda üvöltöttem a mellettem baktató fiúnak.-Hey Kew hol vagyunk?
-Add ide.-kapta ki a telefont a kezemből és szépen elmondta a .... remélhetőleg pontos irányt, majd a kezembe nyomta a telefont.
-Na?-kérdeztem, megszeppenve.
-Mi na?-kérdezett vissza...Idióta.
-Szóval mit mondott Beni?-próbálkoztam ismét.
-Azt hogy ""szia".-vágta zsebre a kezeit flegmán. A ....
-Válaszolnál normálisan?! Unom már hogy ilyen flegma vagy.
-Normálisan válaszoltam szerintem, és jó lenne ha lehiggadnál törpe.-morogta és esküszöm úgy csinált mintha én viselkednék kutyául.
-Először is 158 cm vagyok szóval nem törpe, másodszor pedig qurvára, de tényleg qurvára nyugodt vagyok!-üvöltöttem torkom szakadtából, igen szobrot állíthatnának rólam azzal a címszóval hogy " HIGGADT" .
-Hahaha 158 cm , Törpilla magasabb. -nevetett fel gúnyosan.
-Csak vigyázz nehogy "véletlenül" lefejeld a térdem.-mondtam és összeszedtem minden nyugodtságom amit még nem irtott ki belőlem ez a hülye szőke.
-Oké. Hiszen.Én.Félek.Tőled.-röhögött fel ismét én pedig ökölbe szorítottam a kezem. Idegesség futott rajtam végig és már nagyon  le akartam ütni. Az ajkaim összeszorítottam és rendesen pofán nyomtam az öklömmel. A frissen esett fehér hóra, piros foltok cseppentek, Kevin pedig felnyögött. A látvány sokkoló volt igaz csak a  szája vérzett, de basszus... ezt én csináltam? A lábam megbicsaklott és a jéghideg hótakaróba estem.
-Bocsánat.-suttogtam és miközben a hideg hóban ücsörögtem képek villantak be a fejemben. Arról az estéről mikor  elvittek a szállóba, aztán a következőn már az edzőteremben voltam az egyik képen még Alexszel a következőn pedig... Szöszivel.... képek .... képek.... emlékek hada! Mintha az emlékeim kacskaringós labirintusába keveredtem volna, a könnyeim egymás után potyogtak,miközben a múlt eseményei beszőtték az agyam. Egy nevetés, de nem biztos hogy valós, egy mosoly, de minden csak nézet kérdése.
-Réka!Réka!-szorongatta valaki a vállam. Óvatosan kinyitottam a szemem, az arcomra ráfagytak a könnyeim , teljes mértékben homályosan láttam, de még is felismertem az előttem álló fiút. A szemében ijedtség csillant...
-Kevin...-suttogtam.-Úgy sajnálom!-borultam a nyakába ő pedig szorosan átölelt, majd eltolt egy kicsit magától így mélyen a szemébe tudtam nézni, a szája még mindig vérzett, szőke haja pedig kócosan állt.
-Igazából...-mondta elbicsakló hangon.-Nekem kéne bocsánatot kérnem, gondolom már kicsit sok voltam.
Hű. Na erre nem számítottam, de komolyan! Kevin bocsánatot kér? Tuti álmodom! Réka ! Ébredj fel! Hallod ébreeedj feeeel!!
A hó egyre nagyobb pelyhekben kezdett esni, és a fagyos szél csiklandozta az arcom,melynek hála végig futott a hideg a hátamon.Kew megfogta a kezem, és óvatosan felsegített a hóval borított talajról.
Ott álltunk szemtől,szembe. A lélegzete gőzölgő füst ként tört elő a szájából. Megborzongtam. Azok a barna szemek... azok a barna szemek a számat tanulmányoztak.Egy hideg fuvallat tört ránk én pedig közelebb húzódtam a fiúhoz, egy kevéske melegség reményében. Arcomat elöntötte a pír, Kew pedig csak sandán mosolygott, kiigazított egy kósza tincset az arcomból, majd a derekamra emelte kezét. Ismét mélyen a szemebe nézett, és olyan angyali mosoly terült el a száján amilyet még soha nem láttam.Tekintete elidőzött egy ideig az ajkaimon, majd ismét a szemeimbe nézett. Basszus. A levegőt egyre szaggatottabban vettem és azt hittem hogy ott helyben elolvadok. Hogy lehet valaki ilyen...sármos.... nem ez nem megfelelő szó, nicsak még a szavakból is kifogytam. Kew közelebb hajolt a szőke ,vasalt haja eltakarta a szemét. Az egyik pillanatban még a fiú barna szemei ejtettek rabul, most már az ajkai, amelyek márványszerűen érték az enyém. A hasamban hirtelen pillangók ezrei csapkodtak, a szemem pár tétova másodperc után lehunytam és engedtem hagy ragadjon magával az ár.
Tökéletes pillanat... igen, ha létezik ilyen akkor azt hiszem ez azon ritka percek közé sorolható, amelyeket tökéletes pillanatoknak nevezünk.Nem akartam hogy vége legyen, és nem is lett, mintha évszázadokon keresztül álltunk volna ott,és csókoltuk volna egymást. Pedig csak néhány másodperc töredéke volt az egész.
Kevin óvatosan elhúzódott tőlem.
-Azt hiszem, ideje indulnunk.-fogta meg a kezem és mosolyogva nézte azt.
-Szerintem is.Már nem sok van hátra.-hebegtem és megindultunk. Anyám, ilyen szerencsétlen azért én se legyek már, jó? Ügyetlenül bukdácsoltam a fiú mellett aki csak óvatosan szorította a kezem.
Mami, úgy félek hogy elrontom, hmm... ha eddig nem rontottam volna el.... de most komolyan smároltunk? Hihetetlen.