Sötét erdő közepén

Csak sétáltunk a sötét erdőben, egyre beljebb és beljebb. Árnyakat láttam néha elsuhanni a fák között, de minden bizonnyal azok csak az erdő állatai voltak. Hűvös szél fújt gyengéden velünk szembe, szinte simogatta az arcom, de ez se tudott lehűteni. A félelem átjárta a testem minden egyes porcikáját.
Hirtelen megtorpantam és a földre rogytam.
Valami eszméletlen fájdalom nyílalt bele a fejembe.
-Jól vagy?-kapott a kezemért Kew.
-Menjünk haza kérlek, nem érzem jól magam.
-Nem mehetünk most haza! Ha idáig eljöttünk bírd ki még egy kicsit, kérlek.-guggolt le hozzám Kew és megsimította a hajam. Nagy nehezen összekapartam magam és felálltam.
Szerintem meg akar erőszakolni... nem érzem magam biztonságban.
Sétálunk...sétálunk....sétálunk...
-Na már mindjárt ott vagyunk.-vigyorgott rám furán Kew és adott egy csókot. Kíváncsi vagyok hova akar vinni. Megcsörren a telefonom.-Ne vedd fel.
-De fel akarom venni.
-Nem fogod.-ingatta a fejét Kew, és megfogta a kezem. Habár, ettől még midig van egy szabad kezem, nem vettem fel a telefont, de még csak ki se nyomtam. Hagytam pihenni a bakancsomban.
Mély levegőt vettem, és kicsit odabújtam a fiúhoz, ő pedig motyogott valamit.
-Tessék?-pislogtam rá boci szemekkel, és hirtelen belém állt valami. De szó szerint, vállon találtak egy késsel. Mint az őrült ki letépte láncát csordogált a vérem a ruhámon át.
Némán kaptam az eltalált helyre, majd a földre rogytam.
-Kevin...-suttogtam.-Segíts.-törtem ki hisztérikusan.
-Hát nem érted?-szólalt meg mögöttem egy hang.-Senki se fog megmenteni, főleg nem Kevin.
-Ki vagy te?-kérdeztem sírva. Hmm a vérem és  a könnyem vegyült.
-Fordulj meg.-mondta közönyösen, de nem bírtam megfordulni. Egyszerűen nem mertem, el nem tudtam képzelni hogy milyen ocsmány szörny állhat mögöttem.-Mondom fordulj meg!-rúgott belém a tag,én pedig óvatosan megfordultam.... ne....basszus....a sírás egyre jobban fojtogatott. Itt van a démonom. Meg fog ölni... és én félek. Félek a haláltól....
Rögtön felismertem, pedig egy más ember testébe bújt bele. A szeme fekete volt, a vigyora ijesztő, és tudtam hogy azt a vicsort a képén egyenesen nekem szánja. A szívem egyre hangosabban dörömbölt a mellkasomban, félek. Egy szót se bírtam kinyögni az ijedtségtől.
-Na mi van cica, megijedtél?-nevetett fel. De azt a tipikus filmbe illő sátáni kacajt képzeljétek el, az a sablonos "muhahahaha". Hogy fulladna meg...
De várjunk csak gyerekek! Nem ölhet meg! Hisz' a fiúk szavaival élve, ő a "csicskám".
-Nem.-feleltem és végre visszaálltam a normálisba. Nem izzadtam annyira, nem akart kirohanni a szívem a világból, és a levegő és a sírás se fojtogatott annyira.
-Pedig megfoglak ölni.-mosolygott mintha csak valami kellemes témáról lenne szó, világ béke, szivárvány, unikornisok és társai....
-Nem...nem fogsz.-mondtam ezt egy levegő kifújásával egyetemben. Kitéptem a kést a vállamból. Felsikítottam, de megérte, most már több a védelem.
-Komolyan azt hiszed, hogy azzal a kis görbe késsel megtudod menteni a bőröd? Egy egész hadsereg van az erdőben, egy füttyentés és ők már jönnek is érted.-magyarázta unottan.
-Nem fogsz füttyenteni.
-Bocsika, már miért ne tenném?
-Mert megparancsolom.
-Te? Parancsolsz nekem? Hol álmodtad ezt meg tündérem?
-Ne felejtsd el segítettem rajtad, megszálltál... most már az enyém vagy. Alattvaló.
-Szerinted miért akarlak kinyírni Te liba?
-De meg lehet oldani, hogy többet nem is találkozunk. Nekem nem kell a segítséged.
-Bármikor az ellenfelemé válhatsz, és nem hagyhatom meg neked ezt.
-Logikus... de most úgy se fogsz tudni megölni. Hiába tervezted el, én a parancsolód vagyok.
-Dehogynem tudlak megölni.-nevette el magát majd füttyentett egyet. Minden olyan gyorsan történt, a mellettem álló tölgyfa ágáról egy fiú ugrott le, és megragadta a kezem. A szívem ismét megzavarodott, és a levegőt úgy vettem mint egy asztmás futás után kb.
A fiú odarohant hozzám, először leakartam szúrni,de a szemembe nézett és rájöttem hogy ki az. Egyet tippelhettek ki volt az. Megragadta a kezem és magával rántott, én pedig futottam engedelmesen mellette.
Lépteink után nyílvesszők és kések hevertek, rosszabb esetben előttünk is.
A lábaim remegtek, túltengett rajtam az adrenalin. Félelem, veszély, adrenalin...jó barátaim... de azért ésszel!
Hirtelen tűz gyulladt előttük, ami elvágta utunkat. Pár elmebeteg vérfarkas ugrott elénk, de Szöszi egy jól célzott szúrással kinyírta őket. Az ajkamba haraptam.
-Most mi lesz?-érdeklődtem megrökönyödve, és  a könnyek záporként hullottak a szememből. Nagyon félek. A teliholdat egy hatalmas felhő takarta el, egyre sötétebb és sötétebb lesz,  az előttünk fellobbanó tűz világít egyedül.
-Nem tudom.-nyelt egy nagyot Szöszi.-A fák sűrűjében rejtőznek a rohadékok.-magyarázta miután kitért egy nyíl elől.
Gondolkodj Réka, mit tehetnél? Juttasd magad haza... ha ezt a gonosz lali nem teszi meg, majd a kaszásom elintézi. Lehunytam a szemem és a kaszásomra gondoltam. Gyere már! Gyere!
Hirtelen valaki hátra rántotta a fejem. Egy kaszás. De nem az enyém. Ez nem megmenteni akart hanem meggyilkolni.
-Nem látod hogy épp meditált?!-szúrt egyenest a szívébe egy kardot Szöszi. Nem tudom hogy tud ilyen higgadtan gyilkolni... de ha nem tenné, mi lennénk most halottak, míg én a kaszásom próbáltam ide parancsolni, ő százával lőtte a lényeket amik körül vettek minket.
A tűz egyre közelebb ért hozzánk, éreztem a melegét. Hallottam hogy valami felrobbant. Gondolom Kew kocsija. Valaki felsikoltott. Léptek verték fel az erdő nyugalmát. Nyíl vesszők és puskák, kardok csillantak. Én pedig ökölbe szorítottam a kezem és egyre erősebben gondoltam a kaszásomra. Nem fog eljönni... más megoldás kell.
-Át kell rohannunk a tűzön.-nyögtem fel.
-De megégünk Te eszement!-ordibált Szöszi.
-A vámpírok sebei hamar gyógyulnak.-mosolyodtam el óvatosan.
-Ha meghalunk nem éledünk újra azt ugye tudod? Nem születtünk mi olyan jedi erővel, mint Jézus, hogy harmadnapra feltámadjunk.
-Még mindig van esély arra, hogy túléljük!Gyere.-ragadtam meg a karját és berángattam a hatalmas "kemencébe".
A szemeimet égette a tűz melege és fénye, és a feszes ruhámban alig bírtam megmozdulni, egyedül a bakancsomnak tudtam nagy hasznát venni, mi lenne most velem ha tűsarkúban lennék?
Szöszi szorosabban simult hozzám mint a ruha, és szó szerint a testével védelmezett. A kezével takarta a szememet és így vonultunk át a tűzön.
A tűzt pedig csak még egy tűz követte, megtaláltuk Kew kocsijának maradványait. Remélem Kevin is felrobbant vele együtt.
Muhahaha! *sátáni kacaj , az*
-Még sokat kell menni, de futunk kicsit. Pattanj a hátamra!-szólt rám Szöszi én meg engedelmesen felugrottam,ámbár a ruha kis híján ketté szakadt rajtam... az de ciki lenne. Jó mondjuk most nem ez a legnagyobb problémám.
Szösszenet lihegve dobott le a hátáról és belökött nagy gyorsasággal egy bazi nagy terepjáróba.
-Ez a tied?-motyogtam kábán. Valamiért.... nem vagyok túl jól...
-Réka...egy...nyíl áll ki a lábadból... feltűnt?-krákogott Szöszi.
A lábamra pillantottam, és tényleg egy nyíl állt ki belőle.
Vér... vér...
-Basszus.-nyögtem fel és minden elsötétült.