Amikor fáj

2013.12.27.szombat 13:20

Ha valaki azt mondja nekem még pár hete, hogy itt fogok ülni egy poros,koszos könyvtárban, Szöszivel szemben, kéz a kézben, miközben olyan érzések lángolnak bennem amilyeneket még nem éreztem, akkor biztos kiröhögném az illetőt. Hiszen Bernáth Szebasztiánról van szó, a legtahóbb, legbunkóbb, legfurább emberről akit valaha is ismertem. Az emberek az állítják hogy a sors dönti el kilép be az életünkbe, de mi döntjük el ki marad. Nos, Szebasztián esetében egész más a helyzet, ha akarnám se tudnám elfelejteni, ha akarnám se tudnám kitörölni az életemből, hiszen túl erős a kapocs ami köztünk van. Szívás.
Utálnom kéne, nem érdekel más lány mennyire örülne a vámpír létnek, én cseppet se örülök ennek,és nem tartom fairnak a dolgot. Utálnom kéne... erre itt ülök vele szemben ,miközben rabul ejtett gyönyörű barna szeme. Elvarázsoltak tökéletes ajkai, és azok a szőke fürtök...pedig utálnom kéne....
-Nos?-köszörültem meg a torkom, pár perc néma csend után.
-Nos.-vigyorgott Szöszi.-Nos...-motyogta ismét és nem hervadt le egy másodpercre se a mosolya. Mintha olyan vicces helyzetben lenne! Pedig ez egyáltalán nem poénos....
-Elmondanád azt hogy mi a franc van, ahelyett hogy mosolyogsz mint aki beszívott?-dörmögtem és keresztbe fontam kezeim.
-Nyugi kislány, ne parázz.
-Mondd csak van okom parázni?-nevettem idegesen.
-Nincs.-felelte nyugodtan.-Nincs okod félelemre, amíg egy olyan csodás ember ül melletted mint szerény személyem.
-Szerény mi? Nagyobb az egód mint Alexnek! Sőt jobban szeretet magad, mint Alex a haját.-szipogtam és esetlenül hadartam a jobbnál jobb hasonlatokat.
-Köszönöm cica, ezt most bóknak veszem.Na de térjünk a lényegre ,mert drága az időm.
Idegesen forgattam a szemem. Úgy tűnik nem változott semmit.De mit is vártam?
-Tehát, miért kerültél?
-Tehát,azért mert mi nem ismerjük egymást.
-Hohó.-simítottam meg a nyakam ahol még mindig csodálatosan látszottak szemfogai nyoma.-Tényleg?
-Tényleg. Ez egy új életem,elölről kezdtem mindent, ez itt egy új Szebasztián, és tudod mit? Én vagyok a gimi királya, a legmenőbb fazon, minden csaj rám bukik, nem mintha ez eddig nem lett volna így. És én ezt élvezem! Szóval légy oly kedves és felejts el.-mondta ezt nemes egyszerűséggel, örülök hogy neki ez olyan egyszerűen megy, de nekem ő cseszte el az életem! Hogy a pokolba tudnám ezt elfelejteni? Ez egy örök seb marad, ami sose fog meggyógyulni, örökre ott marad a nyoma, megbélyegezte az életem!
Jól van Réka, próbálj nyugodt lenni... nem megütni,nem megölni... igaz hogy nincsenek tanuk, de jobb így....nyugi Réka....
-Felejtselek el? Nemes egyszerűséggel felejtsem el hogy egy undorító vérszívóvá tettél? Komolyan ezt akarod?-kérdeztem elcsukló hangon.
-Ráérzel a lényegre szivi.-röhögött Szöszi.
-És ezt még is hogy képzelted?-érdeklődtem tovább könnyeimmel küszködve... csak mert ezt azért ő se gondolhatja komolyan....vagy , még is?
Mély levegőt vettem és lehunytam a szemem hogy kicsit megnyugodjak, mondanom se kell hogy nem nagyon sikerült.Mikor kinyitottam a szemem Szöszi Szebit pillantottam meg tőlem pár centiméternyire.
Mi a bús Boglárka ez?????
Halvány mosoly játszott az arcán miközben én finom illatával voltam elfoglalva. Az illat elemzésben az szakított meg hogy Szöszi ajka az enyémhez ért. A szívem egyre hevesebben vert ,és azon gondolkoztam hogy vajon Ő hallja -e? Ijedtemben a szemem is elfelejtettem lehunyni, így hát elég érdekesen nézhettem ki. Ez a csók valahogy sokkal jobb volt mint Keviné, lehet azért mert tiltott volt, hiszen van barátom. De az is megeshet hogy Szöszi szimplán csak jobban csókol mint Kew. Hirtelen megteltem boldogsághormonnal, és minden mérgem elszállt, olyan béke költözött belém, hogy szívem szerint körbe ugra bugrálnám a gimit miközben mindenkit ölelgetek és azt üvöltözöm SZERETEK MINDENKIT!
Ám a következő, mondata Szöszinek, minden örömöm, eltemette a búsba.
-Ez volt az utolsó emléked tőlem... felejts el, vagy tégy' úgy mintha nem ismernél.A te érdekedben.-mondta haláli komolyan majd felállt , és távozott.
Csak fogta magát,és lelépett.
Azt hiszi olyan egyszerű....
Azt hiszi hogy ezzel elvégezte a dolgát...
Azt hiszi ennyivel lezárhatja....
De nem! És ezzel a csókkal csak megnehezítette a dolgom.Elvesztem....
A könnyeim akkor már szétmarták a szemem. Én pedig már olyan szinten tettem erre az egészre hogy hagytam, hagy csorogjanak könnyeim. Szép lassan végig az arcomon, aztán hagy pottyanjanak le a hatalmas semmibe.
Fáradtan gömbölyödtem össze a kanapén, és miközben potyogtak a könnyeim, hatalmas lassúsággal elszállt minden teher a vállaimról. Megkönnyebbültem. Kiadtam magamból az eddig összegyűjtött gondot,s bajt.
Miután gyönyörűségesen kisírtam a szemem elhagytam a könyvtárat, és úgy döntöttem, megmutatom Szöszinek hogy Németh Rékával ne packázzon! Mert igen padlóra küldhet, összetiporhat, ketté szakíthatja a szívem, de ha felállok a padlóról, összeszedem magam és rekonstruálom a széttépázott szívem, azt javaslom meneküljön!
Mosolyogva sétáltam a folyosón, kimentem az udvarra és sétáltam egy jót miközben szememmel Márkót kutattam. A fiút a gördeszka pályán találtam miközben éppen jól elnyalt.
Hamar odaszaladtam a fiúhoz és felsegítettem.
-Úgy látom az esés az már jól megy.-szólaltam meg nevetve.
-Hát ja... kipróbálod?-kérdezte egy baráti ölelést követően.
-Naná , ki nem hagynám. Régen deszkáztam.-magyaráztam majd felálltam a járgányra, de sikeresen seggre is estem, szerencsémre Márkó elkapott.
-Mennyire régen?
-Elég régen..
-Hát az esés még jól megy.-nyújtotta ki a nyelvét ,majd ismét felálltam a deszkára, de ezúttal a fiú szorosan fogta a kezem így kicsit kevesebb esélyem volt eltaknyolni.
-Egész jól megy.-szólalt meg öt perc után és elengedte a kezem.
Én meg száguldottam, a végtelenbe és tovább! Olyan jó érzés volt ahogy a szél belekapott a hajamba. Szabadság! Ez kellett nekem, szabadság, gurulás, szárnyalás. Ám nem tartott ez sokáig, nagy iramban visszagurultam a fiúhoz, akit akkora már körbevettek a haverjai...gondolom.
-Hé Réka!-kiáltott nekem Márkó.
-Igen?