2013.12.24.szerda dél környékén
-Mondd csak Alex még is hol vagyunk?-kérdezte dühödten Niki és hátravetette válla felett szőke haját.
-Nyugi , mindjárt ott vagyunk .-dünnyögte a fiú én pedig idegesen pislogtam rá.
-Ugyan ezt mondtad pontos 7 kilométerrel ezelőtt is!Most már biztos hogy eltévedtünk.-ingattam a fejem és lerogytam az útra, majd azon tanakodtam hogy milyen egy ismerős nekem ez a "Lovi erdő".
Elterültem az úttesten és fáradtan pillantottam a kék égre, a hasam korgott és már nagyon álmos voltam.Pár pillanatra le is csuktam a szemem, egészen addig míg valami jeges nem érintette az arcom, aminek hála a hideg végig sprintelt a hátamon.
Zavartan kinyitottam a szemem, és észre vettem hogy fehér kis cucc hullik az égből.Apró mosoly terült el arcomon és izgatottan felugrottam a földről.
-Srácok, esik a hó.-tudattam a két veszekedő bűntársammal a nagy hírt, de ők egy percre sem vették le a szemük a térképről.Végül odasétáltam hozzájuk és kitéptem a térképet a kezükből.
-Figyelnétek rám is egy percre?Egész úton csak vitatkoztatok!-fakadtam ki.
-Ouh Réka, hagyd abba most nem ez a legfontosabb. Ha érdekel eltévedtünk.-nézett rám mogyoróbarna szemeivel Alex.
-És ez is a te hibád.-dörmögte Niki.
-Na jó, talán tudok segíteni mivel alapjáraton itt születtem meg.-nyitottam szét a térképet és mindentudó tekintetet vetettem rá.Aha meg is találtam a "Lovi erdő" feliratot, csodás. Szóval ez a bizonyos erdő pontosan ott volt az.... az otthonunk környékén.... csak nem?
-Hahó Réka!Inkább add ide azt a térképet.-vette volna Niki a lapot ha átadom.
-Ez... ez az az erdő ahol Szebi átváltoztatott.....-nyögtem fel elcsukló hangon és a két bajtársam elkerekedett szemmel nézett rám.
-Tényleg?Hát legalább lesz aki tudja az utat, nem úgy mint EGYESEK.-horkant fel Niki.-Na mutasd az utat.
Némán ballagtunk az autó út mentén, nem túl sokan jártak arra felé,én pedig majd nem megpusztultam. Hideg volt, éhes voltam, na meg olyan fáradt hogy majdnem kidőltem mint a cementes zsák.
-Mi lenne ha stoppal mennénk?-dörmögtem halkan.
-Stoppal? Magyarországon? Te tiszta hülye vagy.-röhögött ki Alex.
-Miért simán lehet!-akadékoskodtam.
-Figyu te nyugodtan mehetsz, de előre szólok hogy az a kocsi meg nem áll a határokig.-nyújtotta ki a nyelvét a fiú én pedig a vállába ütöttem.Utálom ha igaza van!
De még bármi lehetséges... meg amúgy is vámpír vagyok, próbáljon velem packázni bárki is, leütöm mint a legyet!
Megtorpantam az út szélén és vártam hogy jöjjön valaki...valaki....
Ez a bizonyos "valaki" kék furgon formájában jelent meg előttem.Rögtön kinyújtottam a kezem és izgatott stoppolásba kezdtem.
Meglepetésemre a furgon megállt...és lehúzódott az ablak.
-Nocsak, csak nem Réka?-hallottam meg az ismerős hangot. Egy fiú hajolt ki az ablakon, fekete vasalt haja eltakarta félig az arcát, egy sötétített fekete napszemüveget viselt....először nem ismertem fel de aztán levette napszemcsijét és megláttam rikító kék szemeit.
-Beni!-suttogtam mosolyogva.-Segíts kérlek, kéne egy fuvar.
A fiú eltöprengve hátrafordult.
-Srácok elvigyük?-szólalt meg és ismeretlenek hangja lepte el a furgon környékét.
-Szóval?-kérdeztem rekedten.
- Na gyere pattanj be.-vigyorgott rám óvatosan félre néztem.Nikinek és Alexnak is kéne szólnom...
-Baj lenne ha még két haverom jönne?-kérdeztem megilletődve mikor egy vörös hajú srác hajolt ki az ablakon, minek hála kicsit ugrott a pulzusom.
-Ahww dögös.-vigyorgott rám a vörös hajú fiú.-A nevem Zsolti hát kegyedé?-vicsorgott továbbra is,és el se tudtam képzelni milyen perverz gondolatok cikáztak végig az agyán.
-Ülj már a seggedre Zsolti.-szólalt meg még egy srác.
Erre a fiú vissza huppant a kocsiba de előtte rám kacsintott és mutatta a kezével hogy hívjam....nem is tudom a telefon számát.
-Hát persze elférünk, kicsit zsúfoltan de elférünk.-biccentett Beni én pedig két bűntársam után kiáltottam akik megdöbbenve fordultak meg és másodpercek alatt mellém érkeztek. Arhg vámpír sebesség mi?
Alex és Niki ideges tekintettel nézték a kék furgont és a belőle kihajoló Benit.
-Szóval gyertek elvisznek.-vigyorogtam és büszkén pislogtam magam elé.Már hogy ne lettem volna büszke magamra, szereztem fuvart!Ám valahogy két bűntársam arcán nem látszott az öröm hogy megszabadítottam őket pár száz méter gyaloglástól.Élesen szemeztek Benivel.
-Mi az??-kérdeztem meg végül zavartan és ebben a pillanatban egy mély fiú hangot hallottam meg ... azt hiszem azét aki berángatta Zsoltit a kocsiba.
-Beni jelzett a szenzor.-motyogta szinte alig hallhatóan de az én remek hallásom így se tudta átverni.Barátom hamarosan a következő szavakat köpte maga elé:-Vámpírok...
Hogy mii vaaaaan???? Még is honnan tudja ezt???? Te jóságos ég!!!! Niki és Alex zavartan hátraléptek egyet.
-Réka nem kéne ilyenekkel barátkoznod.-kapta elő Alex a tőrét.
-Miről beszéltek?-sipítoztam a szívinfarktus határán.-Beni csak egy....
-Egy vadász.-vágta rá rögtön Alex.Vadász? Mármint lelövi a kacsákat és az őzikéket? Remélem hogy csak erre gondolnak... nem pedig másra.
-Még mindig nem értem...-csóváltam a fejem rémülten.
-Persze hogy nem érted,nem is kell megértened.Hazaviszlek.-förmedt rám Beni.
Rémülten néztem a fiúra aki kipattant a kocsiból és majdnem elkiáltottam magam hogy segítség molesztálni akarnak.De most ezt nem akartam elpoénkodni, akármilyen favicc is.
-Nem viszed sehova!-nézett szigorúan Niki Benire.
Ajajj....
Hűhaa.... várom a kövit :3 :3
VálaszTörlésKöszönöm szépen :) Sietek vele :33
Törlés